Baksasoos

Baksa-Soós Attila  (alias felhőjáró sokcsillagos írókéz, Frank Cloudwalker, Skystep) ír, költ, zenél, épít.  A nevével fémjelzett ROCKLITERA kötetei, performanszai és kiállításai miatt, rock&roll írónak jellemzik a médiában. Édesapja  Baksa-Soós János, aki a máig legendás Kex zenekar frontembere volt a ’60-as, ’70-es évek fordulóján. Tizenöt éves korától Németországban élt, először Düsseldorfban, érettségi után pedig Münchenben. Egyetemistaként légi- és űrkutatás szakra járt, majd rövid idő múlva átjelentkezett építészetre. 2000 decemberében költözött vissza Magyarországra, azóta Budapesten él. 2011-ben jelent meg Rocklitera Vol.01 című kötete, amiben általa fontosnak gondolt előadókról (pl. Quimby, Rutkai Bori, Supernem, Hiperkarma) írt szürreális novellákat, Lékó Tamás fotóival párba állítva. A könyvnek egy évvel később a folytatása is elkészült. További művei: Vorogyin és az OMOSZ (1999, regény), 1Hullámon Bár (2003, regény), Éjjeli utas (2006, versek), Cinege a lábát (2009, regény), Szikvíz a tengerben (2014, rajzos-cetlis kötet). Ő illusztrálta Lewis Carroll A Snyárk-vadászat című könyvének magyar fordítását (2011). 2012-ben jelent meg a ROCKLITERA Vol.02 című novelláskötete, 2013 decemberében a Szikvíz a tengerben című könyve, majd  2015-ben az et-al-on c. kötete. Legújabb alkotása a Rockopera, idén jelent meg a Tarandus Kiadónál.

Moderátor: Czinki Ferenc Író, szerkesztő, kritikus, programszervező. Írásai a Magyar Narancsban, az Élet és Irodalomban, a Kalligramban, a Hévízben, az Irodalmi Szemlében, a 2000-ben, és más folyóiratokban, valamint blogján jelennek meg. A József Attila Kör tagja, a Szépírók Társasága alelnöke, a Visegrádi Alap irodalmi ösztöndíjasa, Móricz Zsigmond-ösztöndíjas. Egy kocsma város című kötete 2014 augusztusában jelent meg, A pozsonyi metró című kisregényét a Scolar adta ki 2017-ben.

DECEMBER 12. | Fogas-Instant

Meghívott író: Baksa-Soós Attila
Moderátor: Czinki Ferenc

Esemény kezdete: 19:00 óra
Maximális létszám: 40 fő

Az eseményen való részvétel Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásának köszönhetően ingyenes, ugyanakkor a korlátozott férőhely miatt regisztrációhoz kötött. Név és létszám megadásával a regisztrációkat az alábbi email címen fogadjuk:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

FB esemény linkje: LINK

Hol van a Fogas-Instant?