Babiczky

Babiczky Tibor költő, aki írói munkássága mellett krimiszakértő is. 1980. december 24-én született Székesfehérváron. Az Élet és Irodalom, a Heti Válasz és a Népszabadság külsős munkatársa volt. 2005-ben szerzett diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán,  magyar-angol szakon. Legutóbbi kötete, a Szapphó-paradigma, 2021-ben jelent meg a Pesti Kalligram kiadásában.

Moderátor: Bárdos Deák Ágnes
Előadóművész, dalszövegíró, író, irodalomszervező

A nyolcvanas évek elején a Kontroll Csoport underground zenekar egyik alapító énekese.  A szövegírással is így került kapcsolatba. „Azzal a világgal, ahol a szavak a hétköznapi jelentésüknél többel bírnak.” A Kontroll Csoport felbomlása óta folyamatosan énekel, jelenleg az Ági és Fiúk zenekarban, valamint ír, legfőbbképpen a Literára és egyéb folyóiratokba.
Az elmúlt években irodalmi események szervezésével is foglalkozik, a pop kultúra helyszíneire koncentrálva.

DECEMBER 5. | Gólem Színház

Meghívott író: Babiczky Tibor
Moderátor: Bárdos Deák Ágnes

Esemény kezdete: 17:30 óra

Az eseményen való részvétel Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásának köszönhetően ingyenes, ugyanakkor a korlátozott férőhely miatt regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet.

FB esemény linkje: LINK

Hol van a Gólem Színház?