Igazgyöngy Alapítvány - Gyermekrajz kiállítás - INGYENES

Gyermekrajz Kiallitas

Alapítványunk 1999 óta működik Kelet-Magyarországon, az egyik leghátrányosabb helyzetű kistérség egyikében, Berettyóújfalu környékén. Esélyteremtő munkánk a generációs szegénységben élő, zömében roma családokra, gyerekeikre irányul. Ez egy komplex program, melyben az oktatás- családgondozás, közösségfejlesztés - intézményi együttműködés hármas pillére a meghatározó.
A stratégiaszerű munka mérhető pozitív változásokat mutat a mélyszegénységben élő, zömében roma társadalmi csoport integrációjában. A sikereink oka, hogy a problémát teljes társadalmi beágyazottságában vizsgáljuk, és így keressük a megoldásokat is. Így fontos része a munkának a többségi társadalom szemléletének befolyásolása, és a részvételi demokrácia fejlesztése is. Ezen a ponton kapcsolódunk a Holokauszt témájához is. Mert dolgoznunk kell azon is, hogy a történelmi tragédiák ne ismétlődhessenek meg. A célcsoportunk számára is érzékelhetők kell, hogy legyenek a veszélyhelyzetek, és fel kell készíteni őket arra is, hogy ezek elhárításában aktívan vegyenek részt. A folyamatot pedig gyerekkorban kell elkezdeni, és mindig megerősíteni a felnőtt közösségekben is. Ehhez használjuk a művészeti nevelés eszközeit is. 

 

Célunk egy befogadóbb, élhetőbb világ építése, ahol az esélyegyenlőség mindenki számára értelmezhető szükségletté válik.

Megnyitó: május 26., 15:00 

Megnyitja: Mácsai Pál

További információk:

https://igazgyongyalapitvany.hu/