Brooklyntól Budapestig

A belcanto Mester és tanítványai - Berle Sanford Rosenberg életmű koncertje

Mester Es Tanitvanyai Plakat3

Berle Sanford Rosenberg lírai tenor operaénekes New Yorkban, azon belül is Brooklynban született, magyar zsidó szülők gyerekeként. Már fiatalon az opera műfaj felé vonzódott, így hamar ott találta magát a New York-i Metropolitan kórusában. Az akkori nagyok közül a világ egyik vezető tenorja Carlo Bergonzi a szárnyai alá vette és megtanította a belcanto éneklés összes fortélyára.

Az 1970-es évek vége felé átjött Európába, ahol Olaszország, Franciaország, majd Svájc után a Magyar Állami Operaház állandó vendég énekese lett. A 90-es évek elején egy orvosi műhiba folytán fel kellett adnia énekesi karrierjét és mint énekmester folytatta pályáját.

Hosszú évek munkája alatt újra építette a saját énekhangját is, így ezen a koncerten a tanítványai és pályatársai mellett terméyszetesen a Mester is fellép majd. Az est műsorszámai hűen tükrözik majd Berle életútját.

Az est házigazdája és rendezője, Hábetler András, interaktívan, sokszor a humor eszközeivel hozza közelebb a nézőkhöz a Mester különleges életútját. 

 

 

A koncerten fellépnek: Molnár Levente, Mester Viktória, László Boldizsár, Nánási Helga, Eva Helde (Svédország), Monica Remback (Svédország), Hábetler András, Sövegjártó Áron, Dijanna Martinovich (Hortvátország), Boris Martinovich (Horvátország), Gulyásik Attila, Várhelyi Éva, Szabó Noémi, Kovács Gábor. Zongorán közreműködik Szennai Kálmán, a Magyar Állami Operaház karmestere.

Hol van a Frankel Leó utcai zsinagóga?

Programok a Frankel Leó utcai zsinagógában