Kádár István és  Fesztiválzenekaros művésztársai

Találkozások: zenék, stílusok, kultúrák

 SA82322

Kádár István és fesztiválzenekaros művésztársai

Ismerős ismeretlen dallamok

A Zsidó Művészeti Napok nagy hangsúlyt fektet arra, hogy különleges és megismételhetetlen koncertekre invitálja az érdeklődőket. Ilyen lesz az "Ismerős ismeretlen dallamok" előadás is, amelynek programját a Budapesti Fesztiválzenekar kiváló hegedűművésze, Kádár István állított össze. Ráadásul a fesztiválzenekarból jól ismert művésztársai segítségével muzsikálnak majd.

Mivel Kádár Istvánt már nagyon régóta a népzene és komolyzene kiváló művelőjének tartják, így nem is csoda, hogy olyan programot állított össze, amelyben mindkét elem hangsúlyosan jelen van. A koncerten felcsendül Joseph Achron régi hasszid dallamokra épülő Héber melódiák című darabja, majd egy Bonchida-i népzeneválogatás, amely népzenei világ hivatalosan az 1970-es évek óta már nem gyűjthető, hiszen teljesen eltűnt a köztudatból. Ezek mellett Sosztakovics VIII. Vonósnégyese is a programban szerepel, amelyet a zeneszerző a fasizmus és a háború, a totalitarizmus áldozatainak emlékére komponált. 

Az est különlegessége, hogy Fischer Iván Táncszvit című játékos művét is hallhatja a közönség. A Táncszvit (teljes nevén Dance Suite in piam memoriam Johann Sebastian Bach) J.S. Bach kegyes emlékezetére íródott. Ahogy maga Fischer Iván fogalmaz: "Képzeljük csak el, milyen hatást kelthettek Bach szvitjei kortársai körében. Akkor ezeket a táncokat, a sarabande-ot, a gavotte-ot, a bourrée-t már nem táncolták. Az idősebbek viszont bizonyára nagy nosztalgiával emlékeztek fiatal éveikre, amikor ezek a táncok minden bálon előfordultak. Ezt a nosztalgiát kívántam most átültetni a mi korunkba: egy prelúdium után hallgassunk együtt bossa novát, tangót, ragtime-ot és boogie woogiet. "

Az est házigazdája: Nógrádi Gergely főkántor 

 

Fellépnek:

Kádár István - hegedű  

Gyülvészi Gábor - zongora

Fejérvári Zsolt - nagybőgő 

Herboly László - ütő

Szabó András - háromhúrú brácsa

Zimber Ferenc - cimbalom

Berentés Zsuzsa - hegedű

Gálfi Csaba - brácsa

 

Hol van a Frankel Leó utcai zsinagóga?

Programok a Frankel Leó utcai zsinagógában