Zsidó Művészeti Napok 2023.08.20-2024.02.29.

A Zsidó Művészeti Napok - röviden: ZsiMű - 2016 tavaszán került először megrendezésre Budapesten. A rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét változatos művészeti produkciókkal, több belvárosi helyszínen mutatja be az érdeklődő közönségnek. A szervező több, mint két évtizedes szervezői tapasztalatával olyan kulturális-turisztikai rendezvénysorozatot indított útjára a Kultúr Produkciós Iroda, amely ezzel a márkanévvel nincs korlátozva sem időben, sem térben. Ezt a lehetőséget kihasználva a 2023-as évben Budapest 150 éves évfordulójának rendezvénysorozatához kapcsolódva, a kerülettel karöltve, zömében itt helyben, Erzsébetvárosban és kisebb mértékben Budapest egyéb kerületeiben vendégként prezentálja azt, hogy milyen figyelemre méltó kulturális értékek, kulturális örökség van kerületünkben. Az ezévi rendezvénysorozat címe "Vendégségbe megyünk", illetve alcíme "Szomszédok a kertben".

Programjaink során, számba vesszük azokat a kulturális tartalmakat, melyek megóvása fontos számunkra. Az irodalmi beszélgetéseket párosítjuk képzőművészettel, irodalommal és nem utolsó sorban gasztronómiával. Kísérleti projektünk célja, hogy kulturális és kulináris vonatkozásban egyaránt diverz, egyedülálló együttműködéseket és rendezvényeket valósítsunk meg, karöltve olyan helyi vállalkozások képviselőivel, akik ugyancsak hajlandóak áldozni értékek létrehozására és azok megóvására.

Ezévi rendezvénysorozatunk társszervezője a Mazel Tov Étterem és fő támogatója Erzsébetváros Önkormányzata. A rendezvénysorozat első szakaszában "Kultúrflódni" címmel irodalmi beszélgetésekre kerül sor Kováts Kriszta művésznő projektjének befogadásával.

Ezek az előadások ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. (zsidomuveszetinapok@gmail.com)

Kérjük kövessétek Facebook oldalunkat, ahol rendszeresen hírt adunk eseményeinkről.

A Zsidó Művészeti Napok programjainak hivatalos szervezője a Kultúr Produkciós Iroda Nonprofit Kft.

Programok

Programok

Aktuális programjainkról részletesen a Zsidó Művészeti Napok Facebook oldalán olvashatnak.

Bővebben

A Zsidó Művészeti Napok idén tavasszal először kerül megrendezésre Budapesten. Az új rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét színvonalas művészeti produkciókkal, változatos helyszíneken kívánja bemutatni az érdeklődő közönségnek.

HALASZTVA! IRODALMI PUB CRAWL | IRODALMI KOCSMÁZÁS A HÉTKERBEN - Závada Péterrel

Zavada

Kedves Vendégeink!

Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a 12.11-ei, vasárnap esti irodalmi kocsmázás Závada Péter társaságában betegség miatt elmarad. Ami késik, nem múlik – az eseményt az ünnepek után, 2023.01.08-án, vasárnap este 19:00 órakor megtartjuk. Az előzetes regisztrációkat automatikusan rögzítettük az új időpontra, további információkkal hamarosan jelentkezünk!

Závada Péter költő, drámaíró, zenész. 2001 és 2003 között a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem közgazdász-tanár szakos hallgatója volt, 2009-ben pedig az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett angol-olasz szakos diplomát. 2015-ben a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett színháztudományi diplomát. 2016-tól kezdve az ELTE Esztétika Doktori Iskola doktorandusza. Először 2009-ben, a Jelenkorban jelentek meg versei, azóta publikál rendszeresen irodalmi folyóiratokban. Első verseskötete Ahol megszakad címmel a Libri Kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben, második verseskötete (Mész) már a Jelenkor Kiadónál jelent meg, 2015-ben, majd 2017-ben megjelent harmadik, Roncs szélárnyékban című verseskötete. 2012-től annak 2019-es fennállásáig a József Attila Kör tagja volt. Verseit angol, német és román nyelvre fordították le. Legutóbbi versesköte Gondoskodás címmel jelent meg. Závada Péter 2010 óta jegyzett színpadi szerző, dramaturg, és fordító. Számos színházi előadás adaptációja fűződik a nevéhez.

Zenei pályafutása több, mint húsz évet ölel fel: 1996-ban Süveg Márkkal (Saiid) alapította meg az Akkezdet Phiai együttest. Szólólemeze trAnzKaPHka: kastély címen jelent meg 2016-ban.

Moderátor: Oláh Andrea rádiós újságíró.Több mint 10 éven át hallhattuk könyvismertető riportjait a Klubrádióban, jelenleg a Rádió Café csapatának tagja.  Örök kíváncsiság és krónikus betűvágy – ez a titka Andreának, aki rádióműsoraiban és pódiumon egyaránt kedvet ébreszt az olvasáshoz.

DECEMBER 11. | Mazel Tov

ÚJ IDŐPONT:

JANUÁR 8. | Mazel Tov

Meghívott író: Závada Péter
Moderátor: Oláh Andrea

Esemény kezdete: 19:00 óra
Maximális létszám: 40 fő

Az eseményen való részvétel Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásának köszönhetően ingyenes, ugyanakkor a korlátozott férőhely miatt regisztrációhoz kötött. Név és létszám megadásával a regisztrációkat az alábbi email címen fogadjuk:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

FB esemény linkje: LINK

Hol van a Mazel Tov?

Programok a Mazel Tov-ban