Zsidó Művészeti Napok 2023.08.20-2024.02.29.

A Zsidó Művészeti Napok - röviden: ZsiMű - 2016 tavaszán került először megrendezésre Budapesten. A rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét változatos művészeti produkciókkal, több belvárosi helyszínen mutatja be az érdeklődő közönségnek. A szervező több, mint két évtizedes szervezői tapasztalatával olyan kulturális-turisztikai rendezvénysorozatot indított útjára a Kultúr Produkciós Iroda, amely ezzel a márkanévvel nincs korlátozva sem időben, sem térben. Ezt a lehetőséget kihasználva a 2023-as évben Budapest 150 éves évfordulójának rendezvénysorozatához kapcsolódva, a kerülettel karöltve, zömében itt helyben, Erzsébetvárosban és kisebb mértékben Budapest egyéb kerületeiben vendégként prezentálja azt, hogy milyen figyelemre méltó kulturális értékek, kulturális örökség van kerületünkben. Az ezévi rendezvénysorozat címe "Vendégségbe megyünk", illetve alcíme "Szomszédok a kertben".

Programjaink során, számba vesszük azokat a kulturális tartalmakat, melyek megóvása fontos számunkra. Az irodalmi beszélgetéseket párosítjuk képzőművészettel, irodalommal és nem utolsó sorban gasztronómiával. Kísérleti projektünk célja, hogy kulturális és kulináris vonatkozásban egyaránt diverz, egyedülálló együttműködéseket és rendezvényeket valósítsunk meg, karöltve olyan helyi vállalkozások képviselőivel, akik ugyancsak hajlandóak áldozni értékek létrehozására és azok megóvására.

Ezévi rendezvénysorozatunk társszervezője a Mazel Tov Étterem és fő támogatója Erzsébetváros Önkormányzata. A rendezvénysorozat első szakaszában "Kultúrflódni" címmel irodalmi beszélgetésekre kerül sor Kováts Kriszta művésznő projektjének befogadásával.

Ezek az előadások ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. (zsidomuveszetinapok@gmail.com)

Kérjük kövessétek Facebook oldalunkat, ahol rendszeresen hírt adunk eseményeinkről.

A Zsidó Művészeti Napok programjainak hivatalos szervezője a Kultúr Produkciós Iroda Nonprofit Kft.

Programok

Programok

Aktuális programjainkról részletesen a Zsidó Művészeti Napok Facebook oldalán olvashatnak.

Bővebben

A Zsidó Művészeti Napok idén tavasszal először kerül megrendezésre Budapesten. Az új rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét színvonalas művészeti produkciókkal, változatos helyszíneken kívánja bemutatni az érdeklődő közönségnek.

Befogad és kitaszít a világ - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje / új időpont

Image1

A korábbi időpontra megvásárolt jegyek erre az időpontra is érvényesek lesznek! 

 

Francois Villon versei: Az előadás kétszemélyes zenés színház

Miért sikeresek Magyarországon ezek a fél évezredes balladák? A költő nagyságán túl nyilván azért, mert Villont épp magyar nyelvre fordították legtöbbször és legtöbben, épp
a huszadik században, és épp a magyar irodalom legjelesebbjei. Ezeket a verseket szinte mindenki ismeri, sokan kívülről fújják: nemzedékek önmeghatározásának állomása a villoni személyiség és az azt magyarra ültető szövegek iránti elfogult szeretet. A műsor sok fordítást használ: József Attila, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Mészöly Dezső és Vas István szövegein túl Faludy közismert átirataiból is elhangzik jó néhány.

Huzella Péter a régi Kaláka együttes Villon-lemezén megjelent dalait és ehhez az előadáshoz írt új szerzeményeit énekli, Mácsai Pál pedig nem csak mondja, játssza, éli a verseket, hanem énekel és gitározik is. A két gitár és az ének eredeti jogaiba helyezi vissza a verseket, hiszen Villon maga korában közismert dallamokra írt. A mai értelemben vett versként, zene nélkül megszólaló szövegek kortársi hangon szólnak.

Igazi különlegesség, izgalmas kaland Villon mindig érvényes, örök emberi szövegeit hallani közel félévezredes távolból, az új, a harmadik évezredben.

 

Hol van a MOMkult Kupola?

Programok a MOMkult Kupolában