Zsidó Művészeti Napok 2023.08.20-2024.02.29.

A Zsidó Művészeti Napok - röviden: ZsiMű - 2016 tavaszán került először megrendezésre Budapesten. A rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét változatos művészeti produkciókkal, több belvárosi helyszínen mutatja be az érdeklődő közönségnek. A szervező több, mint két évtizedes szervezői tapasztalatával olyan kulturális-turisztikai rendezvénysorozatot indított útjára a Kultúr Produkciós Iroda, amely ezzel a márkanévvel nincs korlátozva sem időben, sem térben. Ezt a lehetőséget kihasználva a 2023-as évben Budapest 150 éves évfordulójának rendezvénysorozatához kapcsolódva, a kerülettel karöltve, zömében itt helyben, Erzsébetvárosban és kisebb mértékben Budapest egyéb kerületeiben vendégként prezentálja azt, hogy milyen figyelemre méltó kulturális értékek, kulturális örökség van kerületünkben. Az ezévi rendezvénysorozat címe "Vendégségbe megyünk", illetve alcíme "Szomszédok a kertben".

Programjaink során, számba vesszük azokat a kulturális tartalmakat, melyek megóvása fontos számunkra. Az irodalmi beszélgetéseket párosítjuk képzőművészettel, irodalommal és nem utolsó sorban gasztronómiával. Kísérleti projektünk célja, hogy kulturális és kulináris vonatkozásban egyaránt diverz, egyedülálló együttműködéseket és rendezvényeket valósítsunk meg, karöltve olyan helyi vállalkozások képviselőivel, akik ugyancsak hajlandóak áldozni értékek létrehozására és azok megóvására.

Ezévi rendezvénysorozatunk társszervezője a Mazel Tov Étterem és fő támogatója Erzsébetváros Önkormányzata. A rendezvénysorozat első szakaszában "Kultúrflódni" címmel irodalmi beszélgetésekre kerül sor Kováts Kriszta művésznő projektjének befogadásával.

Ezek az előadások ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. (zsidomuveszetinapok@gmail.com)

Kérjük kövessétek Facebook oldalunkat, ahol rendszeresen hírt adunk eseményeinkről.

A Zsidó Művészeti Napok programjainak hivatalos szervezője a Kultúr Produkciós Iroda Nonprofit Kft.

Programok

Programok

Aktuális programjainkról részletesen a Zsidó Művészeti Napok Facebook oldalán olvashatnak.

Bővebben

A Zsidó Művészeti Napok idén tavasszal először kerül megrendezésre Budapesten. Az új rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét színvonalas művészeti produkciókkal, változatos helyszíneken kívánja bemutatni az érdeklődő közönségnek.

Hello Berlin - Moran Magal és zenekara koncertje

 TLZ7003

Izgalmas zenei fúzióval érkezik az idei Zsidó Művészeti Napokra Moran Magal izraeli származású énekesnő. Zenéjében a folk rock műfajt vegyíti a gothic metal elemeivel – így jönnek létre dallamos, érzelmes, romantikus és erőteljes számai. Mély, szinte hipnotikus erővel bíró hangja és csodálatos zongorajátéka világszerte lenyűgözi a közönséget. Dalait héber és angol nyelven írja. Dalszerzőként is nagy sikerrel jegyzi saját számait, ám ezek mellett különböző metálslágerekre írt zongora-variációi, énekes feldolgozásai is jelentősek. „A sötétet és a világosat vegyítem - mondja stílusáról az énekesnő. - A dalaimban van humor, balladisztikus elemek, kabaré, rock… Próbálok sokoldalú lenni, nem félni attól, hogy különböző zenei stílusokhoz nyúljak és új dolgokat próbáljak ki.” Magal édesapja egyébként magyar származású, így kiskorában rengeteg szláv, szerb népzenét hallgattak. Zenéjét némi kelta hangzás is átszövi, dalait hasonlították már Tori Amos hangzásához, ő maga pedig Marilyn Mansont, a System of a Downt és a Black Sabbath-ot említi kedvenc előadóiként. 
Moran fellépett a The Voice című tévéműsor izraeli változatában is, ahol Alice Cooper Poison című slágerét énekelte. Előadásával azonnal hatalmas ismertségre tett szert a nagyközönség körében és a metál szcénában is. Miután Izraelből Berlinbe költözött, Moran saját zenekart alapított Marcos Feminella, Ishay Sommer, Shir-Ran Yinon és Federico Truzzi részvételével. Under Your Bed című albumuk 2019 áprilisában jelenik meg. A Zsidó Művészeti Napok programján erről a lemezről is hallhat ízelítőt a közönség. Olyan dalok szólalnak majd meg, mint a Black Swan, az Under Your Bed, a One More Dance, valamint héber számok és Leonard Cohen feldolgozások is. 

Az albumon közreműködik Honyecz Ferenc hárfaművész is, aki a koncerten játszani fog Moran Magal zenekarával. 

Hol van a Columbus Hajó?

Programok a Columbus Hajón