Esterházy Péter elsősorban a barátom volt, mindamellett persze a fellépő társam, nagy író, gondolkodó, a közélet meghatározó, emblematikus alakja.
Halálakor ezt írtam: „…nem tudom elfogadni. És tudom, majd lassan, nagyon lassan értem meg, hogy mi történt. Hogy ez végleges, és visszavonhatatlan. (…)igazodási pont volt, távolról is benne volt az életemben, szembesített gyarlóságaimmal, gyengeségeimmel. Mindezt úgy, hogy sosem kért számon semmit, soha nem szólt semmiért, csak mosolygott a szemével, az okos, kíváncsi, meleg tekintetével. Most újra jönnek hónapok, amikor nem találkozunk, de ugyanúgy gondolok rá, mint eddig, és akkor jobb leszek, okosabb és tehetségesebb. Mert ha együtt voltunk, mindig ezt éreztem, és ez olyan, mint valami jótékony kábítószer, mámorossá lesz tőle az ember. Olyan ember volt, akivel nem csak együtt lenni volt jó, de jó volt tudni, hogy van…”
És hogy most is van, mi sem bizonyítja jobban, hogy Önökkel együtt eltölthetünk egy estét Esterházy Péterrel. Felolvasok az írásaiból, és aztán zenében folytatom azokat, reagálok a szövegekre. És történeteket mesélek, olyanokat, amiket együtt éltünk meg.
Annak idején a fellépéseinket eleinte nagy gonddal készítettük elő, nem voltunk biztosak abban, hogy ebből lesz valami, még nem lehetett tudni, mi hogy bírunk vele, és hogy veszi a közönség, aztán az idő múlásával már csak könyvcímeket és oldalszámokat küldött át. Ennyi volt az előkészület. Nem is volt szükség többre. Bíztunk egymásba, és ez magabiztossá tett bennünket. Péter egyre jobban olvasott, én pedig megtanultam az iróniát szaxofonon. Ezt aztán több nyelven képes voltam eljátszani.
Az est összeállításánál figyelembe vettem, hogy az évek során mely írásait szerette felolvasni. Ezt nem volt nehéz rekonstruálnom, mert sok cetlit találtam a kötetekben, oldalszámokkal és címekkel, amiket fellépéseinken a könyvekben hagytam. Ezt nemcsak közös emlékeink és Péter emléke miatt tartom fontosnak, hanem mert egy író a közönségnek olyan írásait olvassa fel, amelyek a nagy egészből kiragadva is érthetőek, hatásosak, akár poénosak is! Hiszen a felolvasásnak ott és akkor kell hatnia, a közönséget a rendelkezésre álló térben és időben kell „meghódítani”, mint egy koncerten, vagy színházi előadáson. És ehhez egy jól megszerkesztett és felépített műsor kell, olyan szövegekből, amelyek ugyan más-más kötetekből vannak, de az est végén mégis kerek egésznek érezzük a sok részletet.
Csak a személyiségét nem tudom idevarázsolni, ami pedig nem kis részben befolyásolta nyilvános szerepléseinek nagy sikerét!
Nem csak abban bízom, hogy Önök jól fogadják ezt az előadást, de azt is remélem, hogy Neki is tetszeni fog.
Dés László